Jó a budapesti közlekedés

Jó a budapesti közlekedés, az utakkal és a parkolóhelyek hiányával van probléma, de van igény a zöldítésre is

  • derül ki az ELTE PPK és a BME KJK közös kutatásának eredményeiből, mely a megosztott közlekedési módok használatáról szól és az első fázisban hat fókuszcsoportos beszélgetés készült budapestiekkel.

További következtetések:

  • a résztvevők általában elégedettek a közösségi közlekedéssel;
  • a közutak minőségére és a parkolóhelyek hiányára sokat panaszkodtak, de emellett van igény a zöldítésre is;
  • vannak, akik szerint jó irány a parkolóhelyek egyéb célú felhasználása, vagy szimplán „azzal, hogy megszűnik a parkolóhely, a normalitás áll helyre”,
  • több résztvevő egyetértett abban is, hogy az emberek mentalitásán kellene változtatni, miszerint „akinek nincs autója, az nem ember”, illetve a közlekedési kultúrával is gondok vannak.

„Közös lónak túros a háta”

A megosztott szolgáltatásokkal kapcsolatban vegyesek voltak a benyomások és a tapasztalatok. Míg az autómegosztásnál többnyire a felelőtlen használat és a külső kerületek lefedetlensége volt a probléma, a kerékpár- és rollermegosztásnál a biztonsági tényezők és az árképzés rugalmatlansága voltak a domináns témák. A két mikromobilitási eszköz megítélése között is voltak azonban különbségek: míg a kerékpármegosztó rendszer használatával és a használók megítélésével kapcsolatban majdnem csak pozitív visszajelzések érkeztek, a rollermegosztással kapcsolatban vegyes volt a kép, de inkább a negatív vélemények voltak többségben.

Összességében sokféle javaslat érkezett mind a megosztott szolgáltatásokat, mind általában a közlekedést illetően:

A kutatási eredményekről részletesebben itt olvashat.

Illusztráció: Fejes-Vékássy Lili

Borítókép: Ekés András

Megosztás

További tartalmak

Közlekedj zöldebben!

Élő hűsítőpontok – a fák szerepe mikroklíma kialakulásában

Az elmúlt évtized meteorológiai észlelései igazolják, hogy Budapesten a klímaváltozás leginkább érzékelhető jele a hőségperiódusok gyakoriságának növekedése. Nyáron egyre többször fordul elő, hogy egymást követő

Közlekedj zöldebben!

Emberközpontú utcák Budapesten

Az idő előrehaladtával a városok egyre inkább az autók igényeit kezdték kiszolgálni. A környezetvédelem előtérbe helyezése a 20. század második felében azonban elkezdte felülírni ezt